Az Internet gyorsuló ütemű fejlődésével a háló szolgáltatásaira leginkább ráutalt látogatócsoportok nem tudnak lépést tartani.
Milyen motivációk vezérelik azokat, akik ezen felhasználói kör igényeinek kielégítésén fáradoznak?
Az Internet gyorsuló ütemű fejlődésével a háló szolgáltatásaira leginkább ráutalt látogatócsoportok nem tudnak lépést tartani.
A technológiai újdonságokban rejlő – interaktivitást kevésbé, de a külcsíny fényét növelő – lehetőségek mind teljesebb kihasználása érdekében a weblapépítők egyre kevésbé veszik tekintetbe a Világháló tényleges küldetését: a hálózaton egyidőben fellehető összes publikus információhoz való hozzáférés megteremtése és hatékony elérése bárki számára.
A „bárki” köréből könnyű kimaradni:
– látás-,hallásvesztés esetén,
– régebbi (2-5 éves) böngészőverziók birtokában,
– alternatív megjelenítők (PDA, mobilWeb) használata esetén,
– lassú kapcsolódási sebességnél, stb. előfordulhat, hogy a weboldalak elérése komoly akadályokba ütközik, olykor lehetetlenné válik.
Hazánkban évek óta életben van a fogyatékosok esélyegyenlőségéről egy olyan törvény, amely szerint 2005-ig akadálymentesíteni kell minden középületet és információs teret, így a weboldalakat is. Természetesen nem várható el minden hobbioldal és öncélú honlap üzemeltetőjétől, hogy e törvény miatt azonnal nekiálljon a szájt megreformálásának.
De joggal várhatjuk el a közintézmények, bankok, portálok honlapjaitól, hogy minél előbb megtegyék a megfelelő intézkedéseket oldalaik akadálymentesítése érdekében.
Mint ahogy a témát képviselő honlapunkon, a paramédia.hu-n is írjuk, hazánkban kb. 300000 embertől vonjuk meg a web akadálymentes böngészésének lehetőségét.
Szerencsére, az IHM-es és Uniós pályázatok kiírásával elhárult a pénzügyi akadálya annak, hogy az adaptációt felvállaló kezdeményezések szárnyra kaphassanak.
Öröm az ürömben, hogy egyesek elsősorban profitszerzési lehetőséget látnak a pályázatokban, ill. magában a vakosítási programban, ill. alapvetően hibás megközelítésben végzik az oldalak átprogramozását.
Alapítványunk, ezen próbálkozásokkal ellentétben nem aloldalakat hoz létre vakok számára, egyfajta információs rezervátumba kényszerítve ily módon a sérült felhasználókat, hanem hibrid megoldásokat alkalmaz: látók számára láthatatlan eszközökkel teszi elérhetővé a weboldalakat látássérültek számára is.
Sajnálatos továbba, hogy a profitéhség elmarja egymástól az akadálymentesítési műhelyeket, a hazai programok egymástól elszigetelve működnek, amivel egészségtelen versenyhelyzetet indukálnak, és a publikum irányába erőfölényük mértékének megfelelően, önmaguk egyediségét hangsúlyozva egymás fölé licitálnak.
Szerencsés esetben kialakulhatnak laza, de gyümölcsöző együttműködési formák, ahogy azt a mi példánk is mutatja: a Vakinfó és a W3C hazai irodája közösen gondolkodik a terminológián, a technológián, egymás projektjeit figyelemmel kíséri, ill. véleményezi.
Ha a többi műhely is szövetségesünkké, s nem riválisunkká válna, megsokszorozhatnánk az adaptációs munka eredményességét, egy közösen fejlesztett és közkinccsé tett specifikáció révén kiszélesíthetnénk a technikát alkalmazók (laikusok és profik) körét.
Most még túlzott idealizmusnak tűnhet fenti okfejtésem, de egy-két éven belül, amikorra várhatóan az ingerküszöb alá apadnak a kormányzati források, elindulhat a L’ART POUR L’ART mozgalom helyett egyfajta konszenzuson alapuló, független, nonprofit szerveződés, ami a piacszerzés kényszere helyett a tényleges felhasználói igényekre alapozza fejlesztőmunkáját.
Forrás: VakInfo.hu